Íme a következő fejezet. FIGYELEM, a szöveg obszcén szavakat tartalmaz!
🌹BÍBOR LILIOMOK🌹
2. FEJEZET
CSAPDÁK
Három férfi haladt át az erdő sűrűjén. Három elszánt, gonosz gazfickó, akik első pillantásra idegennek tűntek egymásnak. Pedig nem voltak azok, nem bizony! Testvérek voltak! Legelöl az élen haladt a legidősebb, Hiro-san, a csapat esze és erőembere. Aki képes volt a legváratlanabb helyzetben is higgadt maradni, akinek a szájából a legnagyobb hazugság is igazságnak tűnt. Izmos test, markáns, szép arc, mint egy igazi acélember! Rövid, fekete haj, kék szemek, tekintete megigéző volt és egyben félelmetes is. Mögötte haladt Akiba-san, a csapat lövöldözője. Bár nem volt annyira elmés és erős, mint bátyja, azért neki is jutott az észből rendesen. Elméje roppant gyors gondolkodással bírt, de legnagyobb hibája, hogy sokszor előbb lőtt, mint kérdezett! Nem hiába kapta a „golyópazarló” becenevet. A legvégén kullogott Masato-san, neki nem jutott, sem ész, sem erő, csak a nagy száj. Rinya, rinya, rinya! Talán a sors akarta így, hogy Masato-san legyen a csapat szájalója. Mert, ha valami ment neki, az a panaszkodás volt:
- Mikor érünk már oda?! Találtatok már valamiiit?! – mint, ahogy most is-nem említette senki, hogy ez lesz! Ez nincs benne a munkaköri leírásunkban!!
- Mi a szarról beszélsz? Milyen „munkaköri leírás”?! - csóválta a fejét Akiba
- Arról volt szó, hogy kinyírjuk a csávót, elvisszük a pendrive-ot és vége!
- Mindig akadhatnak nehézségek. –felelt higgadt arccal Hiro –csinálj inkább valami hasznosat. Nézz körül! Innen jöttek a lövések.
- Mellesleg honnan szerzett fegyvert a genya?
- Sehonnan. Nem volt nála fegyver és a sérülései alapján szerintem az ereje sem volt meg hozzá. Nem ő lövöldözött. – Hiro előrébb ment, hogy megvizsgálja a nyomokat a földön. Közben a két öcskös folytatta a vitát:
- Gépfegyver volt, biztosan! Méghozzá katonai gépfegyver! Az pedig még nekünk sincs. Talán valaki más is vadászik rá, hehehe. Kezd izgi lenni a játék!
- Húú, de okos valaki!!! – Masato nyelvet öltött Akiba-ra, ő pedig erre megfordult és beintett középső ujjával:
- RINYAGÉP!
- PUSKATÖLTÉNYAGYÚ!!
- KUSS, LEGYEN!!!! – CSATT- CSATT!
Hiro két hatalmas tenyerével jól tarkón csapta vitázó öccseit, akik igencsak feljajdultak:
- ÁÚ! Ennek nyoma marad! –nyögött Akiba
- Na, kösz! Ez a púp akkora, mintha egy második fejem nőtt volna!- panaszkodott Masato
- Talán abban némi ész is lesz! Nem akarom tovább hallgatni ezt a sok rinyát! Csak akkor szólaljatok meg, ha-
- HÉ!! Találtam valamit! – Akiba vadul integetni kezdett - A fickó mobilja! Biztos elejtette, mikor megtámadták az ebeink.
- Törött, de még működik. De akkor, hol vannak a kutyák? –Hiro már indult volna felfelé, mikor:
- Asszem… megvannak a kutyák….
Mindhárom férfi egy irányba fordult, egy hatalmas vértócsa felé, amiből nem is egy volt, hanem három! Szétlőtt, cafatokban lévő kutyák feküdtek a földön, az egyiknek teljesen szét volt lőve a pofája.
- Szent szar! –kiáltott Masato – Mi a franc? MI A FRANC?!
- Ezek, tuti nem a mi embereink! Nézzétek micsoda töltények! – Akiba remegő kézzel nyúlt a döglött ebek felé, de Hiro még mindig nyugodt volt. Legalább is, annak tűnt:
- Ez itt ruha, fehér. A fickó köpenyéből. Tehát a kutyák rátámadtak. De valaki, elintézte őket. Méghozzá, profi módon.
- Szadista –morgott Akiba
Masato eközben megindult az erdő sűrűje felé, nem vette észre, hogy bal lábával egy zsineget célzott meg, ami ki volt feszítve két fa közé. Ahogy lépett előre a zsineg feszülni kezdett és fent a lombkoronában megcsillant valami. Valami ezüstös.
- Itt valami nem stimmel. – mondta Akiba, akinek az arca kezdett sápadni.
- Mondjak én valamit? – fordult meg hirtelen Masato. Gyorsan hátrébb lépett. Bakancsa már nem érintette a zsineget, az nem feszült tovább… - EZ AZ EGÉSZ ITT NEM STIMMEL! – kezeivel hatalmas kört írt le, közben folytatta a panaszkodást, amihez nagyon is értett.
- A helyükben én nem mennék arra, uraim, köh.
Az idegen hang, hideg volt beteges és öreg. Akiba, azonnal a fegyveréhez nyúlt. Masato ridegen csak ennyit szólt:
- Oszt mé’ nem, papa?
A hirtelen a semmiből előtűnt öregecske kisember fogott egy nagyobb követ és egyenesen a zsinegre hajította, amin pár perccel ezelőtt Masato lába majdnem áthaladt. A zsineg elszakadt, s sziszegő hangot hallatott, aztán:
BUMM!!
Egy lövés volt az, ami egyenesen a fentről jött, fentről a fák magasából. A lombkorona egy hatalmas vadászpuskát rejtett, ezüst csöve csillogott a holdfényben, a fa markolat pedig ragyogott, szinte olyan volt, mintha a fegyver élt volna. Masato szinte hulla fehér lett:
- Még egy lépés és az a golyó már a maga szívében volna, köh. – az öreg megpödörte bajszát és nevetve horkantott egyet.
- Mi a fene?- fakadt ki Masato
- Csapda. – felelt Hiro – de a hangja már neki sem volt olyan nyugodt.
- És van több is, köh-köh. Elnézést, de mégis mit keresnek itt? Ez egy nagyon veszélyes, köh... hely.
Hiro elővette a nemrég megtalált mobilt és máris jött az újabb hazugság:
- Jó estét, Hiro Őrmester vagyok. Nem látta véletlenül ezt a férfit? – a mobil képernyőjén Ichiro volt és egy roppant csinos, hosszú, fekete hajú fiatal lány.
- Nem, köh. sajnos nem láttam. De halottam, hangokat. Ugatásokat. Miért keresik őt? Köh.
- Tudja, ez a férfi egy gyilkos. Veszélyes és azért vagyunk itt, hogy elfogjuk. De elvesztettük a nyomát. A kutyák pedig, meghaltak. Ön tudja, ki tehette ezt?
- Igen tudom. Minden nap látom őt. Én csak úgy hívom őt, „Hyō”.
Azaz, leopárd. Bent él az erdő sűrűjében, bármelyik pillanatban itt lehet, fölöttünk, akár most is, köh.
Akiba riadtan felemelte fegyverét a magasba, fel a fák felé, arcáról folyt a veríték. Félt. Az öreg ismét pödört egyet bajszán s folytatta:
- Gyors és veszélyes. Szemei olyanok mintha égne bennük a tűz, a gyűlölet és a vérszomj. Erős, nagyon erős! És nagyon gyors. A fákon keresztül közlekedik, hogy ne hagyjon nyomot, köh. Állati ösztönei vannak. Még a medvék is félnek tőle! Harcolt velük, hogy elnyerje a tiszteletüket! Az erdő minden egyes részét ismeri. Ez az ő birodalma, köh és mi most épp a közepén állunk! Köh.
- Kösz az esti mesét, papa. – Masato forgatta a szemeit ide, oda. Nem akart hinni az öregnek, de valaki tényleg elintézte a kutyákat, Ichiro eltűnt és nyomok sincsenek a földön.
- Akkor mit tanácsol, jóember. Merre menjünk? –Hiro számára egyre nehezebbé vált a nyugodt arckifejezés, de nem félelem fogta el, hanem valami más, kíváncsiság. Legbelül izgatott lett. Érdekelte ez a bizonyos „leopárd”.
- Ha el akarják kerülni a kínhalált és a csapdákat menjenek arra- az öreg nyugat felé mutatott – ott kijutnak ez erdő szélére, van arra egy kis benzinkút is, köh. Higgyenek nekem, minden nap odajárok inni egyet. Kövessenek, biztos urak.
- Igazán sokat segített, jóember. Köszönet érte. Jó éjt. – Hiro elővette a pisztolyát, hangtalanul az öreg fejére irányította és lőtt. Az öreg emberke holtan esett össze, Akiba kifakadt:
- Bezzeg én nem lövöldözhetek!
- Mert te sosem használod azt az átkozott hangtompítót! – felelt Hiro
- Na és most? Mi a francért kellett kinyírnod? – dühöngött Masato
- Nem hagyhatunk szemtanúkat. A pontos munka lényege az alaposság.
- És mi lesz, ha ez a „hichi-michi” elkap minket?!
- Az Hyō, te majom! – Akiba megpróbált elfojtani egy kisebb vigyort, sikertelenül
- Akárhogyan is, de találkozni fogunk vele. Irány a benzinkút. Ha szerencsénk van, találunk valami hasznosat is ott.
Hiro vezetésével a három férfi végül Nyugat felé vette az irányt. Elkerülték ugyan a halálos csapdákat, de tudták, hogy hamarosan szembe fognak nézni ezzel a bizonyos „leopárddal”.
A távolban megcsillant a fény. A benzinkút logója. néhány betű már nem világított, de az öregember igazat mondott. Csak egyetlen autó volt ott, egy kisebb teherautó, ami valószínűleg a boltvezetőé lehetett.
Akiba és Masato a kocsi felé vették az irányt, míg Hiro a bejárat felé indult, kezében a pisztollyal, amivel megölte az öregembert, akit sikerült becsapnia, és aki mesélt nekik a Hyō-ról.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése