Juliet Gretterwood elátkozott festménye 6. Fejezet

6. Fejezet

Yoko titka

-          Le…lehetetlen! Nem lehetek állapotos! Hiszen… - a nő a telefonhoz nyúlt és tárcsázott. – csak őt hívhatom… lehet nem is jó a teszt, nem szabad elhamarkodni…

A vonal végéről egy álmos hang szólt:

-          Halló?

-          Jó estét. Dr. Samuel J. Harrington-t keresem.

-          Máris adom…

-          Igen? – kérdezte egy férfihang

-          Elnézést, hogy ilyen későn zavarom. De… beszélnünk kell.

-          Áh, Mrs. Torres! Hogy van? Rég hallottam ön felől. 

-          Mondja, mikor tudna fogadni? Úgy érzem… van egy kis probléma.

-          Mi a baj?

-          Úgy tűnik… terhes vagyok. Nézze, tudom rég találkoztunk, de csak magában bízhatok. A férjem kiküldetésben van. Nem tudom elérni őt.

-          Megértem. Semmi gond. Holnap reggel 9-kor találkozzunk a rendelőmben.

-          Köszönöm. És kérem…. ne szóljon senkinek.

-          Ne aggódjon emiatt, Mrs. Torres. Orvos vagyok, kötelez a titoktartás. És tudja, ön az egyik kedvenc betegem. Ezúttal talán „sikerül”.

-          Épp ettől félek… Még egyszer nagyon köszönöm. – Yoko letette a telefont és idegesen csavargatni kezdte hosszú, fekete haját. Közben kezét óvatosan hasára helyezte. Érezte a benne fejlődő kis életet, hiába próbálta elhessegetni a gondolatot. – holnap mindenre fény derül - mondta halkan. 

Másnap reggel Yoko első útja a nőgyógyászához vezetett. Egy jó órával korábban odaért, az idegesség miatt nem bírt aludni. Hajnal óta tett-vett a ház körül és kicsit kicsinosította magát. A kórháznak csak annyit mondott „egészségügyi vizsgálatra” kell mennie, amivel nem is hazudott. Arcán látszott a feszültség, a többi kismama és még mit sem sejtő fiatal nők láttán fülig pirult. Alig várta, hogy sorra kerüljön. Miközben várakozott, elolvasott pár magazint. Ismerte ezeket a lapokat. Nem először járt itt.

-          Mrs. Yoko Torres!  

Yoko fölpattant a székből, megtörölte pirospozsgás arcát és bement. Félt attól, ami rá várt, de tudni akarta az igazat. És az igazság nem volt más, mint:

-          Márpedig a teszt nem tévedett, Mrs. Torres. Maga valóban állapotos. Nézze csak - Dr. Harrington az ultrahang monitor felé mutatott:

-          Látja? A magzat egészséges.

Yoko oldalra fordította a fejét, enyhén elmosolyodott:

-          Milyen pici… Eddig sosem jutottam el…

-          Méghozzá a 13. hétben van. Hogyhogy nem vette eddig észre?

-          Őszintén szólva annyi év próbálkozás, kudarc és vetélés után… már lemondtam arról, hogy valaha gyermekem lehessen. Mielőtt a férjem kiment a flottához, elbúcsúztunk. Búcsúszex, igen. Nem hittem volna…

-          És mi a helyzet a ciklusával?

-          Már azzal sem foglalkozom egy ideje. A munka mellett pedig észre sem vettem a terhességre jellemző tüneteket. Rosszul nem éreztem magam egyszer sem, csak fáradtnak. És a vérnyomásingadozás. De mindent az időjárásra, vagy a munkámra fogtam. Tegnap este éreztem, hogy görcsöl a méhem. És volt egy kis… megérzésem, mondjuk így.

-          Nos, ez egy valódi örömhír. Ebben az időszakban már sokkal kisebb a vetélés kockázata. Hiszen elérkezett a második trimeszterhez.

-          5 éven át próbálkoztunk. Évekig nem sikerült teherbe esnek… 8 alkalommal vetéltem el. Mi történt? Miért pont akkor, mikor nem vagyok rá kész?

-          Ne aggódjon, Mrs. Torres. Az embert sokszor érik váratlan meglepetések. Ne mondja ezt, ez nem igaz. Maga készen áll az anyaságra. Ismerem önt… Más miatt aggódok. Tudja, értesítenie kell a munkahelyét az állapotáról. Veszélyeztetett terhesnek számít.

Yoko csak hallgatott, kezében az ultrahang felvételekkel.

-          Mindenben segítek, amiben tudok, hívjon bizalommal. Próbáljon kapcsolatot teremteni a leendő édesapával. Most elvégzünk néhány vizsgálatot és utána haza is mehet. – Dr. Harrington átadott néhány prospektust Yoko-nak. És megbeszélték a következő lépéseket és találkozásuk időpontját.

-          Köszönök mindent…

Yoko megindult az ajtó felé, de mielőtt kiléphetett volna:

-          Elnézést, lehetne egy személyes kérdésem? Nem az állapotáról.

-          Persze, mi az?

-          Mivel ápolja a haját? Nem perverzió, a feleségem miatt. Neki mostanában sok problémája van a „sörényével”, ahogy ő nevezi. Mindig irigyelte az ön hosszú, fekete hajkoronáját.

-          Oh, ez inkább genetika, de van egy házi Japán recept. Rizsvíz. És nem túl nehéz elkészíteni.  

Yoko és Dr. Harrington még hosszasan társalogtak egymással. Beszélgetésüket a következő páciens érkezése szakította félbe. Yoko elköszönt és elindult a St. Amelia Kórházba. Késésben volt, ezért sietnie kellett. Éppen csak belépett az ajtón, mikor megcsörrent a telefonja:

-          Dr. Aiden Smith! Csak nem tudta meg? Mégis… mit akarhat? – egy ideig habozott, aztán felvette – Halló. Dr. Smith, itt vagyok, most érkeztem meg.

-          Ez nagyszerű. Kérem, fel tudna jönni az irodámba?

-          Uramisten… Rájött! – mondta magában rémülten a nő – Igen. Megyek!

Yoko feszülten ült a vezető, főorvosi székkel szemben. Dr. Smith még nem volt az irodában. Egyre nyugtalanabb lett, ismét hajcsavargatásba kezdett. Mikor meglátta a férfit a sok papírral, baljós érzés fogta el:

-          Először is szeretnék magának gratulálni.

-          Ööö… Yoko nem bírt megszólalni – fülig pirult és érezte mindjárt elájul – Mi...mihez?

-          Nos, úgy tűnik, megvalósulhat az álma. –Aiden előhúzott egy nagy, fehér űrlapot – Tudja, Rachel Miller-t a mai reggel elbocsátották, azonnali hatállyal. Sok panasz érkezett rá.

-          Oh… - Yoko megnyugodott- nem tudja… hál istennek. Nem is csodálom… olyan mogorva volt mindenkivel az utóbbi időben.

-          Rachel sokáig egy Pszichiátriai intézetben dolgozott. Megviselték az ott töltött évek. De térjünk a tárgyra. Örömmel értesítem, hogy maga lép az ö helyébe.

-          Tessék?!

-          A vezetőség magát választotta. És én is önt javasoltam. Yoko, maga a legodaadóbb dolgozónk. Szívén viseli minden beteg sorsát, és nagyon szoros kapcsolatot tud velük kialakítani. Segíti őket a gyógyulásban, ami végül is a mi intézményünk célja. Ezért szeretném, ha a mai naptól ön lenne a sebészeti osztály új főnővére.

-          Fő…főnővér? Ez akkor egy előléptetés?

-          Igen. Megérdemli ezt a pozíciót. Jó munkaerő, tapasztalat és kitartás. Ezek nélkülözhetetlenek erre az osztályra. Ezeket kérem töltse ki. A héten érkezik három új gyakornok. Nekik kell majd még időnként besegíteni.

-          Igen… ismerős érzés. Én is úgy kezdtem.

-          Milyen rég is volt. Most pedig itt tartunk, beléphet a nagyok közé.

Yoko szívét büszkeség töltötte el. Mégis egyik szeme sírt, a másik nevetett. Nem volt képes szóba hozni az állapotát. Hogyan is tehette volna meg? Most léptették elő, ha szól a magzatról, lehet ő is lapátra kerül. De nem tehetett mást, szó nélkül aláírta a papírokat. Egy nap alatt, két álma is valóra vált.

-          Óvatos leszek, vigyázni fogok a kisbabámra, ha... ha eljön az idő elmondom. Még nem látszik. Mások is dolgoznak várandósan.  – hosszú percekig motyogott magában, szerencsére Dr. Smith-nek nem tűnt fel, annyira belemerült a sok kitöltendő nyilatkozatba 

-Adok néhány egyenruhát és egy kulcsot az új szekrényéhez. Van valami, amit szeretne velem megosztani? Nyugtalannak tűnt, mikor bejöttem.

- Semmi baj… csak kicsit nehezen indult a mai nap. – Yoko elsimította a haját – Bobby-val szerettem volna beszélni, de nem értem el. Biztos szolgálatban van.

-  Értem, akkor most hagyom, had lubickoljon a sikerében. Nekem is hamarosan lesz egy műtétem, délután a műszakváltás előtt még beszélünk. Addig is vigyázzon magára. És jó munkát. – Dr. Smith kikísérte Yoko-t, aki még mindig az elmúlt órák hatása alatt volt. Szótlanul ment a folyosókon a sebészeti osztály felé, mikor egy kedves hang megszólította:

-  Yoko kisasszony!

-  Rosie néni! Mit tetszik itt csinálni?

- Magácskát kerestem. Hallom a főnök kinevezte magát főnövérnek azután a goromba, pokróóóc után. – Rosie öregecske kezével megcirógatta Yoko arcát

-   Igen. Engem is meglepett a hír. Nem gondoltam volna, hogy engem jelölnek ki utódnak. Kicsit váratlanul ért.

-Nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Magácska a legjobb. Mindenkit szeret, és mi is szeretjük magát.

-     Ez nagyon kedves öntől, Rosie. Jöjjön, üljön le, pihennie kell.

-   Majd pihenek, ha meghaltam. Úgy érzem kirobbanó formában vagyok. Futnék, de a lábaim már nem olyanok, mint 18 évesen. Mennyit futottam… - az idős hölgy Yoko felé fordult, és arcán fülig érő vigyor jelent meg – Úgy látom, itt más meglepetés is van!

-  Hogy tetszik érteni?

-  Odabent – Rosie a fiatal nővér hasára mutatott – Magácska gyermeket vár

-  Ho... honnan jött rá? – Yoko szemei kikerekedtek

- Kedvesem. 6 gyerekem és 13 unokám van. Észreveszem, ha egy édesanya várandós. Az arcára van írva. Ez a pirulás nem egyszerű arcpír, ez az „anya leszek” jel.

-  Kérem, ne mondja el senkinek! Nagyon kérem! Félek, ha rájönnek, kirúgnak.

-  Ne féljen, kisasszony. A titkát magammal viszem a sírba.

-  Köszönöm, Rosie néni. – Yoko megölelte az öreg hölgyet, érezte benne megbízhat.

Aznap este Yoko már berendezkedett új helyén, a többi nővér és orvos is sokkal jobb hangulatban dolgozott, Rachel távozása után. Ekkor jelent meg Samantha a belgyógyászati osztály főnővére. Reményvesztett arccal. Rosie megtartotta ígéretét, és a sírba vitte Yoko titkát. Minden dolgozót lesújtott a hír. Rosie Debby elhunyt. Yoko elsírta magát. Mélyen, belül pedig részben megkönnyebbült. Titka egyelőre titok marad.