FIGYELEM! AZ ALÁBBI FEJEZET OBSZCÉN SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOT TARTALMAZ, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!
🌹BÍBOR LILIOMOK🌹
6. FEJEZET
A LEOPÁRD
Masato bizonyítani akart. Megmutatni, hogy többre is képes annál, amit bátyjai róla képzeltek. Lillian nem mozdult, várta a sötét alak következő lépését. A férfi egy mobilt nyújtott az ártatlannak tűnő fiatal nő felé és huncut mosollyal az arcán megszólította:
- Jó reggelt szépségem. Mit keres egy ilyen fiatal és törékeny virágszál itt ezen a veszélyes és mocskos helyen, hmm?
Lillian arcán bár nem látszott, de legbelül undor fogta el. A férfi nyájasan próbálta becserkészni a nőt és elnyerni bizalmát. Legszívesebben azonnal tökön rúgta volna az idegesítő alakot, de nem tehetett mást, beszállt a játékba:
- Maga szerint mégis mit? Hát tankolni jöttem! (óvatosnak kell lennem, ennek a faszinak fegyvere van, de esze nincs és ha valamit elcseszek, akkor mindkettőnknek vége).
- Esetleg segíthetnék. Merre van a kocsi?
- Nincs szükségem segítségre! – Lillian lassan hátrébb lépett, érezte, hogy ezzel a pasassal valami nincs renden. És nem az elkövetett gyilkosságai miatt. Valami mást is akart.
- Na-na, nyugalom. Látja szépségem, rendőr vagyok. Bennem megbízhat. – Masato a rendőrjelvényre mutatott, ami minden volt, csak nem az övé.
- (Ha ez a paraszt azt hiszi, bedőlök ennek a halandzsának, akkor rossz embert fogott ki). – Lilliannek valami szemet szúrt a férfi kezében. Egy törött telefon. – Az a maga telefonja? Jobban is vigyázhatna rá. Szépen összetörte a kijelzőjét. (Ez figyelemelterelésként jó lesz).
- Nem, nem az enyém. - Masato egy pillanatra megdermedt. (úgyis megölik, nincs mit veszítenem) –gondolta magában
A sötét alak Lillian felé fordította a telefont, aminek a képernyőjén egy ismerős alak jelent meg:
- (Ichiro! És az a nő? YUKI!)
- Talán látta valahol ezt a férfit, szépségem? Az arca olyan sápadt lett hirtelen. Tudja, ez az illető egy gyilkos. Rendőrtársaimmal azért vagyunk itt, hogy megállítsuk. Sok emberrel végzett, köztük vele is. Szép hölgyike, ugye? A felesége volt, de ez a gazember vele is végzett. – Masato annyira beleélte magát a párbeszédbe, hogy elfeledkezett arról, milyen mondatok hagyták el a száját. Például, hogy leleplezte társait. Lillian érezte a veszélyt, mégis közelebb ment a sötét alakoz. A mobilt akarta megszerezni.
- Tessék, nézze meg a saját szemeivel, szépségem.
- (Ha még egyszer így szólít, esküszöm ledugom a pisztolyomat a torkán!) – nehezen tudta kordában tartani érzéseit a gusztustalan, perverz tekintetű férfi ellen. Az eszközzel a kezében pár percig megfagyott a levegő. Lillian csak nézte a kijelzőt – (ez a nő, túl szép). – Ichiro derekát egy karcsú, szép, hosszú, fekete, dús hajú nő ölelte át, szemei barnák, bőre szép napsütötte, nem olyan fakó, mint Lillian bőre. Ez a nő ragyogott. Az arca hibátlan volt. Semmi seb. Sötétvörös rúzsozott ajak, gyönyörűen kipingált szemek, drága ruhák, ékszerek borították. –( Ichiro mindent megadott neki, Yuki mégis eldobta magától. Milyen kincsre akadt. Ehhez képest én…semmi vagyok). – fájdalmas érzés fogta el a fekete ruhás nőt és emiatt elkövetett egy hibát. Nem figyelt eléggé. És mikor felnézett, Masato szinte az orrát súrolta az övével.
- Mi a baj, szépségem?!
-NEM VAGYOK A SZÉPSÉGED!!!
Lillian egy határozott mozdulattal ágyékon rúgta Masato-t és egy jól irányzott hátra szaltóval a bolt előtti kis ládára érkezett. Kinyitotta, benne egy katonai gépfegyver lapult. Amíg a sötét alak feltápászkodott, Lillian rászegezte a fegyverét. De mielőtt lőhetett volna…
PUFF!
- A franc essen beléd és a perverz vágyaidba, öcsém! – Akiba dühösen tüzelni kezdett.
A golyók szanaszét szedték az épületet, az összes ablakot kitörve.
- Hiro megmondta, NINCS ÉLŐ SZEMTANÚ! Hiba volt rád bízni ezt a feladatot. Látod mit tettél?!
- Megoldottam volna! Miért kell mindent elrontanod?! Nekem kell az a ribanc!
- Ha ennek vége olyat kapsz, hogy nyulat fogsz, édes öcsikém! Nézd meg, már fogytán a lőszerem. Hiro, az istenit, hol vagy már?!
- Ribanc, heh?! Kibújt a szög a zsákból! – Lillian arcán vérfagyasztó vigyor jelent meg – adok én nektek! Lőszer kell, tessék!
A ládában nem egy, hanem KÉT gépfegyver volt. Mindkettőt a vállára kapta és lőtt. Igazi golyózápor árasztotta el a benzinkutat. A fekete ruhás nő gyorsan mozgott, és tüzelt. Masato és Akiba egyszerűen nem látták, így nem tudták eltalálni őt. A fiatalabbik testvér pánikba esett, Lillian helyett véletlenül az adagoló tartályt találta el.
- Megérdemli a leopárd nevet! Tényleg iszonyú gyors!
- Nem hiszem el! Hol jár az eszed?! Hol tanultál meg lőni?! Még egy ilyen és fel fogunk robbanni, idióta!!! – Akiba újratöltött, közben próbálta bemérni a célpontot
Újabb lövés dördült el. Hangosabb volt bármelyikük fegyverénél. Mégpedig azért, mert a golyó egyenesen a töltőállomásba csapott. A kiömlő olaj elárasztotta az egész területet. A két testvér felnézett, bátyjuk, Hiro ott állt az épület tetején. Mindent látott. Arca elégedetlenséget sugárzott. Csalódott fivéreiben. Ismét lőtt, egyenesen az olajtócsába. A tűz felcsapott, körülölve Lilliant és a két testvért.
- Szomorú, hogy egy félszemű nőt sem vagytok képesek megölni! Mindent nekem kell csinálnom?
- Végre valakinek leesett a tantusz! Biztos te vagy a nagyfőnök. Kapsz egy piros pontot! – Lillian levette a szemkendőt, Hiro-n nem látszódott semmilyen reakció – szóval tudod, de honnan?
- Én is szeretek kutatni. Megismerni az ellenséget. Jó sok felvétel készült rólad. Szóval te vagy az a bizonyos „leopárd”. Tényleg gyorsan mozogsz, jó a taktikád és pontosan célzol, de volna egy kérdésem. Hogy vagy képes ekkora súlyt megemelni? Egy ilyen fegyver legalább 8 kg és te kettővel tüzelsz.
- Legyen ez az én titkom. Egy szó, genetika.
- Váltsunk témát. Nincs sok időnk. Tudom, hogy itt van a fickó és azt is, hogy veled. Te ölted meg a kutyáimat. A csapdákat is te állítottad fel. Hát szemet szemért. A tűz dolgozik, elevenen fog elégetni. Megkönnyítem a dolgodat.
Hiro célzott és lőtt, és ami a legrosszabb, eltalálta Lillian karját. Pontosabban a lövedék csak súrolta őt, de Hiro rájött még valamire. Arra, hogy a „leopárd” csak balra lát. Ezt pedig kihasználta. Az egyik fegyver lecsúszott Lillian válláról. A tűz is csak rontott a bekerített nő helyzetén, a lángok egyre nagyobb hullámban csaptak köré, arcát már nyaldosták a lángcsóvák, közben Masato és Akiba próbált menedéket keresni a feléjük is törő „pokol” elől. Ekkor a forró tűz mögül éles zaj tört elő, egy jármű közeledett. Nagy jármű! Ichiro-nak sikerült megtalálnia a teherautó kulcsát és most ezzel a szörnyeteggel hajtott át a tüzes poklon. A két fiatalabb fivér eldobta fegyverét és futni kezdett. Nem jutottak messzire, a lángok körbefonták Akiba-t. Masato viszont eltűnt!
- Ichiro! Épp időben! Jó időzítés! – Lillian a kocsi felé fordult, de mielőtt Ichiro behúzhatta volna őt is a járműbe, valaki elkapta a nőt hátulról.
- Nem mész sehová! – Masato szorosan átkarolta Lilliant és bal tenyerével megragadta a mellét – Most igazi gyönyörben lesz részed, szépségem! Nem halhatsz meg csak úgy. Előtte még magamévá teszlek! Ne sikíts, nem fog fájni, élvezni fogod. Utána pedig elvágom a torkodat! Te is úgy fogod végezni, mint egy rühes kutya! – Masato agyát teljesen elborította a düh és a perverz vágy, akarta a fekete ruhás nőt. Beleharapott Lillian vállába, közben a mellére szorított kéz egyre lejjebb csúszott, egészen a nő combjai közé – Most megduglak te cafka, és te…
Lillian testét olyan erős düh árasztotta el, mint a körülötte forrongó tűz. Harcolt ellene, a férfi szorította, de hiába. Lillian kiszabadult Masato kéjenc karjai közül. De ez nem volt elég. Mögé ugrott, megragadta az aberrált alak nyakát:
RECCS!!!
Egyetlen mozdulattal törte ki Masato nyakát, aki élettelenül, tágra nyitott szájjal dőlt el a földön. Feje teljesen kicsavarodva. Szemeiből örökre kigyúlt a fény.
- MASATO!!! – Akiba fájdalmasan felkiáltott, noha ki nem állhatta testvérét, ez még neki is sok volt. Jéghideg verejtékkel az arcán állt fel, sikoltott egyet és futott, egyenesen ki az erdőbe. Hiro azonban szótlanul állt továbbra is az épület tetején.
Ichiro-t sokkolta a látvány. Csontjáig hatoló reszketés fogta el. Még a víz is kiverte. Kiszállt a kocsiból és lassan odament a nőhöz. Óvatosan megfogta a karját, Lillian arcát pokoli gyűlölet és fájdalom árasztotta el.
- Vé...vérzel. Semmi baj, most már nem bá-
CSATT!
………..
- Ichiro, te jó ég ki tette ezt veled?
- Semmi baj, anya. Nem vészes.
- Vérzel! Az orrod! Úristen! Gyere, most azonnal elviszlek az orvoshoz! Miért bánt téged mindenki? Miért?
- ……
- Semmi baj, ne sírj, kisfiam! Gyere ide. Ez volt az utolsó alkalom, nem hagyom, hogy többet bárki bántson téged.
- Gyenge vagyok…
- Nem vagy az! Jószívű vagy. És ezt az emberek kihasználják. Fájdalmat okoznak azoknak, akiknek jó a szívük, hogy besötétíthessék azt. Ichiro...
- ……
……………
Ichiro vérző orral tért magához, mikor felnézett már nem egy dühös nőt látott, hanem egy feszélyezettet. Lillian hátrébb lépett:
- Ne haragudj! Nem akartalak megütni!
- Semmi baj, nem ez az első eset, hogy betörik az orromat. Te jól vagy? Az a perverz disznó majdnem… megerőszakolt! Jézusom, ez undorító!
- Miattam ne aggódj. Megszoktam. Nekem sem ez az első eset, hogy bántanak. Látom megtaláltad a kulcsot. Szép munka! Most tűnjünk innen. Oh, mellesleg, ez a tiéd. – Lillian átnyújtotta a törött mobilt Ichiro-nak
- Nem kellett volna. Nem ér annyit az egész. Az életünk fontosabb, nem?
- Igen, ez igaz. Habár nem ártana kikapcsolni a GPS-t. Egynek annyi, de van még kettő és az amelyik a tetőn állt, veszélyes! Ahogy beszélt hozzám, olyan szokatlan volt. Nem éreztem semmit. De ez a „dög” itt, ez már az idegeimre ment.
Ichiro lenézett Masato holttestére. Sajnálnia kellett volna, de nem tudta. Mint ahogy azt sem, hogy melyikük végzett Tetsuya-val, de nem is érdekelte. (Azt kapta, amit megérdemelt) gondolta magában, miközben letörölte a vért az orráról. Beültek a kocsiba, Ichiro pedig kihajtott a főútra. Végre kiértek az erdőből, maguk mögött hagyták a tüzes poklot és a brutálisan kitört nyakú Masato-t. Amikor Lillian visszanézett az ablakból, Hiro már nem volt a tetőn.
- Követni fognak minket, de nem hagyom, hogy bárki is az utunkba álljon.
- Öö, zavar, ha bekapcsolom a rádiót?
- Nem, csak nyugodtan.
- Ha gondolod, pihenj, aludj egyet. Sokat vezetek, bírom a strapát. És innen már nincs messze a cél.
- Nem alhatok. Ébernek kell maradnom, ha követnek minket elég egy… - Lillian nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, elaludt. Ichiro egy pillanatra ránézett, nem bírta kiverni a fejéből azt a pokoli tekintetet Masato megölése után.
A rádió recsegve-ropogva szólt, de ez sem keltette fel a leopárdot mély álmából. A zenét végül az időjárás jelentés szakította félbe:
….Ma erős záporok, zivatarok, szélviharok várhatóak a Honshū-sziget egész területén. Kérem, legyenek óvatosak az utakon…
Lassan kanyarogtak az úton, az eget sötét felhők borították be. Ichiro előrenézett és látta a lassan hulló esőcseppeket az autó szélvédőjén. Fejében az időjáráshoz hasonló borús emlék kavargott. És egy pillanat alatt elmerült a gondolataiba…
……..
- Anya, feküdj vissza! Nem kelhetsz fel. Túl gyenge vagy.
- Már nagyon unom a fekvést. Szívem, kérlek kísérj az ablakhoz. Tudod, hogy mennyire szeretem az eső illatát.
- ………
- Ne nézz ilyen szomorúan, Ichiro. Rajtam már semmi sem segíthet. Végső stádiumban vagyok. Mindketten tudjuk, hogy nincs már sok időm hátra. Gyere, ölelj át.
- Nem akarlak elveszíteni! Csak te maradtál nekem. Yuki is elhagyott, időt kért. Nem tudom mit tegyek…
- Nem fogsz elveszíteni, ha meghalok, akkor sem. Itt leszek belül, mindig. Ichiro, szeretnék adni neked valamit. Ez a medál édesanyámé volt. Szeretném, ha megőriznéd, így ha én elmegyek, ez itt örökre veled marad. Ne feledd, sosem hagylak el téged, kisfiam. Mindig legyen a szívedhez közel, kérlek.
- Anya… megígérem, vigyázni fogok rá.
- Szeretlek, Ichiro. Te vagy a legnagyobb boldogság az életemben…
- Én is szeretlek. Most pihenj, holnap is jövök.
………
FÉÉÉK! NYIIIII…..
Ichiro felkapta a fejét, kis híján nekiütköztek a hídnak. Lillian a nyikorgó hangra ébredt fel, megragadta a kormányt és gyorsan elfordította. A kocsi hatalmas csikorgás után állt meg. Ichiro nem mozdult, arca sápadt és könnyes volt, egyben szomorú, szinte gyászos. Kapkodva vette a levegőt, ráborult a kormányra, majd zokogni kezdett.
- Rémálom?- Lillian finoman megsimogatta a férfi hátát, nem akart több fájdalmat okozni, ezért eleinte félve ért hozzá.
- Nem, nem álom. Valóság…
- A laborról?
- Nem… az édesanyámról.
- Oh, igen. Beteg volt, ugye? – Lillian a szája elé kapta a kezét, kicsúszott az igazság.
- Honnan tudod, hogy beteg volt? Ezt nem említettem.
- Öööh, én tartozom egy vallomással. Tudod, éjszaka… beleolvastam a leveledbe. Sajnálom! Nem lett volna szabad. Amikor ez az elmebeteg átadta a telefonod, megpillantottam ezt a nőt. Hogy tudod egy ilyen sugárzó szépség, ilyen hűtlen és aljas lenni hozzád? Az a levél… édesanyád haldoklott, ez a bige pedig… kidobott téged, mint valami használt cipőt.
- Tudod mi a legrosszabb? Hogy még mindig szeretem őt. Pedig már több mint egy év telt el azóta. Össze kell szednem magam. Ne haragudj. Megsérültél?
- Oh, sose félts. Nem történt semmi. De, ha szeretnél róla beszélni, nekem elmondhatod.
- Mit?
- Azt, ami miatt majdnem a falra kenődtünk.
Ichiro elővette a medált. A szíve felett tartotta az ingzsebében, ahogy édesanyja kérte tőle. Lillian kezébe adta, beindította a motort és visszagurultak az útra. Folytatták útjukat Sibuja felé. Ichiro pedig erőt vett magán és mesélni kezdett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése