8. Fejezet
Maryann
Az elmúlt
hetekben sem csökkent a hőmérséklet, inkább csak nőtt. Még sosem volt ennyire
meleg Amerikában. Már a földrajzi képe is izzadt. Sokan napernyővel próbáltak
védekezni, ami vicces látvány volt az utcákon. A rádiókból is leginkább olyan
számok szóltak, mint: „Lambada”, „La Macarena”, „Mi Chico Latino” és még
sok más nyári sláger.
Tombolt a
nyár, égett az emberek lába alatt a talaj. A fagylaltárusoknál kígyózó sor
állt, főleg gyerekek. Még az állatok is behúzódtak a hűs árnyékba. Egy vörös
macska gyors léptekkel vágott át az utcán, időnként felnézve az emberekre. Talán
irigyelte őket a napszemüvegük miatt?
- WHISKERS!
Gyere haza, te kujon!
A macska a
hang irányába fordult:
- MIJAÚÚ.
- Hol
csavarogtál, te?! Gyere be, még megfősz itt nekem. – a macskát szólongató férfi
nem más volt, mint Adam Stoll. Imádta a macskáját. Felesége halála után már csak
ő maradt neki. Ő volt az a férfi, aki a varjút is elkergette aznap éjszaka. Nem
szerette a betolakodókat és a gyerekeket sem. Ha valaki felbosszantotta,
elővette a baseball ütőjét.
Whiskers vad
dorombolásba és dörgölőzésbe kezdett. Tudta, a gazdája haragszik rá, ezért a
hízelgést választotta elterelő hadműveletként, ami remekül működött neki.
- Jó napot,
Mr. Stoll. – a hang egy fiatal férfi irányából jött
- Magának
is, Muro úr . Az utóbbi hetekben nemigazán láttam önt. Mondja, jól érzi magát?
Rémesen lefogyott!
Adam nem
tévedett. Ruka tényleg nem nézett ki jól. Arca sápadt volt, szemei alatt sötét
karikák rajzolódtak ki, karjait fura foltok fedték.
- Ne
aggódjon, semmi komoly. Csak egy kis megfázás.
- Megfázás,
40 fokban?! Szerintem… jobb lenne, ha elmenne egy orvoshoz, tudja a
feleségemnél is így kezdődött. Nem akarom megijeszteni magát, de nem hiszem,
hogy ez „csak nátha”. – Adam ölbe vette Whiskers-t, csakhogy a macska
váratlanul kiugrott gazdája kezei közül, és Ruka felé szaladt.
- Szia
Whiskers. Ki a jó cica? – Ruka leguggolt a kandúr mellé, finoman végig
simította a vörös bundáját – Jó cica, jó… KÖH-KÖH – újabb köhögési roham
tört rá. Whiskers felborzolta a szőrét és beszaladt a házba
- Hozzak
esetleg egy pohár vizet?
- Ne...nem
köszönöm, már jobb. – Ruka érezte a tenyerét beborító, meleg vért. Gyorsan
letörölte, mielőtt Adam észrevette volna
- Ne várjon
túl sokáig, maga még túl fiatal.
- Sajnálom,
de most mennem kell. – a meggyötört férfi feltápászkodott a földről. - Minden
jót kívánok magának, Mr. Stoll.
- Kettőnk
közül inkább… magának van rá szüksége. További szép napot.
Ruka
elindult a belváros felé. Még mindig érezte a vér ízét a szájában és ettől
elfogta a rosszullét. Balesete óta nem ült a volán mögé. Ehelyett busszal vagy
vonattal ment a munkahelyére, a közeli Gyógyszerkutató Központba. A vonaton
üldögélő utas rádiójából épp a „Summer In New York” című szám szólt,
amit egy sokkoló hír szakított félbe:
Leégett egy
Pszichiátria Intézmény Manhattanban. A hatalmas tűzben közel 20 dolgozó és 40
beteg vesztette életét. Egyetlen élő embert találtak. A túlélő, Maryann Bikov,
23 éves lány, akit súlyos mentális zavarokkal kezeltek. A hatóságok még
jelenleg is nyomoznak. A pusztító lángok szinte mindent porig égettek. A
környéket lezárták, jelenleg senki sem mehet az Intézmény közelébe. Maryann
állapota szerencsére nem súlyos, azonban agresszív viselkedése megnehezíti a
mentősök munkáját. Dorothy Walkert hallhatták.
- Micsoda
borzalom. Az a sok ember…
-
Elmebajosok. – morogta az utas a rádióval az ölében – nem kár értük.
A vonaton
utazó emberek között villámgyorsan feszültség tört ki, és heves vitába kezdtek
az emberi élet érékéről. Ruka nem foglalkozott velük, próbált ébren maradni.
Nem volt könnyű dolga, szemhéjait egyre nehezebbnek érezte. Teste minden
pontján fájdalmat érzett, mégsem szólt róla senkinek. Valami történt vele az
elmúlt hónapban, és ez a „valami” kezdte tönkretenni a testét.
A vonat
átsiklott a St. Amelia kórház előtt is, ahol egy fiatal nő szintén terhet
cipelt, igaz ő a szíve alatt. Yoko testén ugyanis látszódni kezdtek az anyaság
jelei, főleg a gömbölyödő pocakja. Bizony, Yoko belépett a 4. hónapba.
Várandósságának 17. hetében járt. Búcsút kellett vennie a szűk csípőnaciktól és
topoktól. A növekvő magzat egyszerre volt áldás és figyelmeztető jel. Mivel a
nővér még mindig titkolta állapotát, óvatosnak kellett lennie. Munkaruházatát
is lecserélte, szoknya helyett nadrág és nagyobb köpeny, ezzel el tudta rejteni
a gömbölyű hasát. Yoko legszívesebben világgá kürtölte volna az örömhírt,
azonban félt a következményektől. A betegek miatt nem aggódott, de a pletykás
kollégáktól igen. Főleg Laurától és Emilytől. A nővérek közötti eszmecseréket a
lehető legminimálisabbra vette és kerülte a testi érintkezéseket. A
kedélyállapota viszont remek volt, igazi energiabombává vált, ragyogott. A
betegekkel továbbra is remekül bánt, nem hagyta, hogy a hangulatingadozás
irányítsa, habár időnként a hormonok győztek. Ami a legjobban zavarta, az a
hangos beszéd és kiabálás. Ettől a falra mászott. Amikor szabadideje engedte,
elvonult egy csöndes, üres szobába, hogy kettesben lehessen magzatával.
Ilyenkor dudorászott, énekelt, vagy egyszerűen csak beszélt hozzá:
- Alig
várom, hogy érezhessem pici rugdalózásod. – Yoko gyengéden végigsimította
hasát- Vajon a sors akarta így? Annyi év után… Olyan hihetetlen ez az egész.
Bárcsak apukád is itt lehetne. Ne aggódj, hamarosan meg fogod ismerni őt.
Yoko néhány
percre leült, elmerülve kismama gondolataiban, ebből éles sípolás ébresztette
föl.
A zaj a
pszichiátriai osztály folyosójáról jött. Azok a betegek, akiknek nem a
testükkel, hanem elméjükkel volt baj. Az egyetlen szárny, ahova Yoko sosem
tette be a lábát.
- Fogjátok
már le! – üvöltötte egy fehér köpenyes férfi
- Nem megy,
iszonyat erős! Már a harmadik dózist adtuk be neki és semmi!!! Ketten vagyunk
rá, de ez kibírhatatlan!
- ÁHH!
Megharapott a liba!
Yoko-t
sokkolta a látvány. Egy fiatal lányra próbáltak kényszerzubbonyt húzni. Testét
több helyen égési sérülések borították. Haja zilált, ápolatlan és kócos volt. A
lány hadonászott, kalimpált, közben hangosan üvöltött, a szavakat amiket
kiejtett Yoko nem értette.
- Ki... ki
ez?
- A neve
Maryann Bikov. – felelte egy vörös hajú nővér - A Brookdale-ből hozták ide. Nem
tudtak vele mit kezdeni, annyira agresszív. A nyugtató semmit sem ér, mintha
immunis lenne rá. Tudom hihetetlenül hangzik, de semmi sem használt. Öt
kórházat járt meg, az egyikben kis híján megölte az ápolónőjét. Most itt van.
Már hívtunk egy tolmácsot, annyit sikerült levennem, hogy oroszul beszél. Elég
durva eset. Porig égett az elmegyógyintézet, ahol eddig kezelték. Egyedül ő
élte túl. Fura, nem?
- Inkább
hátborzongató!
- Tudom,
félsz tőlük, a veled történtek után... érthető is. Az ember legnagyobb ellensége
a saját elméje, és az övé nagyon beteg.
- Kérlek,
erről ne beszéljünk. 14 éve történt. – Yoko elharapta a szó végét
Maryann
vadul harcolt az ápolókkal szemben, rúgott, ütött, harapott. Nagy nehezen
sikerült csak ráadni a kényszerzubbonyt. A lányt ezután elvitték egy biztonsági
kóddal lezárt folyosóra. A zárt osztályra, ahonnan nincs kiút. Aki oda bekerül,
élete végéig ott marad. Az ilyen betegeknek nincs esélyük az újrakezdéshez.
Mint egy börtön, rácsok nélkül. A folyosó ajtaja erős acélból készült, a betegszobáké
erős, törhetetlen üvegből. Ez volt az egyik legveszélyesebb szint. Tíz kamera
figyelte a folyosót, minden betegre jutott egy külön belső kamera is. Yoko
hallotta a sikolyukat, ördögi kacagásukat, üvöltésüket. Nem bírta sokáig,
gyorsan elhagyta a folyosót, hátra sem nézett.
A rémes
baleset híre hamar elterjedt a városban, minden rádió és tévécsatornán leadták,
az interneten futótűzként terjedt. Több videó is keringett a világhálón, az
egyiket éppen nézte valaki, egy szőke copfos, szemüveges nő.
- Azta, szép
kis tűz lehetett! Megosztás, komment… like? Ki az a gyökér, aki lájkol egy
ilyet?
Sarah
rákattintott egy másik videóra, ahol egy sovány, ápolatlan, zilált hajú, égési
sérülésekkel teli lány torkaszakadtából üvöltözött. Kiabálását senki nem értette,
próbálták megnyugtatni, sikertelenül. A lány megragadta az egyik szikét, és az
ápolónő nyakához szorította, pengéjével belevágott a nő nyakába.
- Hm… nem
kicsit elmeroggyant a kiscsaj…
- SARAH!
Gyere, pakold fel a 10-es sort!
- Repülök,
kupori uraság.
A 10-es sor.
Ami nem volt más, mint a barkács részleg. Nem a legkellemesebb osztály. Tom
kilépett, Matthew szabadságát töltötte, így Sarah-ra hárult ez a feladat.
Fémlétrával a hóna alatt megindult a kéziszerszámok felé. Felkapott egy nehéz
csavarkulcsokkal teli dobozt és felmászott. Az egyik csavar azonban meglazult,
Sarah alatt megingott a talaj.
- Oh, te
rozzant ócskaság! – morogta és leugrott a létráról. – voltaképp… létra nélkül
is elérem…
Sarah
megfordult, lehajolt a csavarhúzók címkéjű dobozhoz, majd hirtelen….
CSATT!!!!
A polc úgy
esett pofára, mint a zsíros kenyér. A becsapódás zajára többen felkapták a
fejüket, az egyik vevő hatalmasat sikított. Közben Miles is megérkezett, aki
kis híján elájult:
- ÚRISTEN...
SARAH!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése