Juliet Gretterwood elatkozott festmenye 7. Fejezet

7. Fejezet

Halott madarak

        

Forróság uralkodott New York utcáin. Aki tehette, otthonában hűsölt, sokan azonban nem engedhették meg maguknak ezt a luxust, dolgozniuk kellett.  A szerencsésebbek légkondicionált helyen töltötték el ezt az időt, azonban a Cherry Shop dolgozói nem tartoztak ebbe a körbe. Néhány ventilátor forgott a mennyezeten, de az nem segített az amúgy is impulzív dolgozókon. Panaszkodtak, szitkozódtak, Sarah ezzel mit sem törődve pakolászott a polcokon. Nem zavarta különösebben a hőség. Szívós volt, mint egy teve a sivatagban. A feszült légkört vad, hangos kutyaugatás törte meg:

-          Az istenit, Doug! Kussolj má’!

A nagytestű állat folytatta a hangos ugatást. A következő pillanatban, huss, kiszabadult a pórázából és egyenesen az ott csipegető galambok felé rohant. Vadul csaholt, ezzel elriasztva őket. A madarak nagy része az üzlet felé szállt, majd hirtelen:

CSATT!

-          ÁÁÁÁHH!

A velőtrázó sikoly Carol felől jött. Többen odasiettek, a nő az ablak mellett kuporgott.

-          Mi az, mi történt? – kérdezte az egyik kollégája

-          Egy istenverte galamb, nekiszállt az üvegnek! Nézd meg! Tiszta vér!

-          Te jó... Ég… VIGYÁZZ!!!

CSATT, CSATT, CSATT!

Még három madár vágódott neki a kirakatüvegnek, többen felsikoltottak a rémülettől. Az állatok holtan estek le a földre. A sikoltozásra Miles is kijött, aki hangos üvöltözésbe kezdett:

-          Mi a franc van itt?! Mi ez itt, gyűlés?! Miért nem tudtok kibírni egyetlen napot visítás nélkül?!

-          Az a rohadt galamb volt! Ne…nekiszállt az üvegnek! A…a halott madár rossz ómen!

-          Jajj, Carol, ne fárassz az okkultista hülyeségeiddel!!! Csak egy buta állat! Kelj föl onnan, mert különben teszek róla, hogy holnaptól ne legyen gondod a felpakolással!

Carol elsírta magát. Lassan feltápászkodott és könnyeivel küszködve folytatta a munkát.  A többiek is visszatértek a dolgukhoz, Miles pedig megnyugtatta a vevőket, hogy nem történt semmi baj.

-          A halott madár, halált jelez! – mondta Carol – nagy baj fog történni! 

-          És eltakarítani ezt a mocskot én fogom?! – mérgelődött Miles

-          Majd én elintézem – Sarah a háttérből figyelte az eseményeket, nem akart közbeszólni, inkább várt. - Nem fűlik hozzá a fogam, de ha én nem takarítom fel, akkor itt hamarosan dög tenyészet lesz – Sarah megfogta a döglött galambokat és belerakta őket egy vödörbe

-          Mi az ördög volt ez? Mind nekirepült az üvegnek! – fakadt ki egyikük

-          Fúúj, kesztyű nélkül megfogod? – sikított Carol

-          Miért, tán megharap? Ne foss, nem fertőz. Madarak. Gyakran előfordul. Nem látnak úgy, mint mi. Megtéveszti őket az üvegről visszaverődő fény és ezért csapódnak neki. Nem kell mindenért az ördögöt okolni. Minden marhaságot elhisztek.

-           Ez akkor sem normális dolog! 4 madár egymás után?! Carolnak igaza van, ez rossz jel. Láttad mennyire kiakadt! Bár… ez téged nem érdekel, ugye?

-          Nem hiszek a természetfeletti dolgokban, én a józan ész embere vagyok. – Sarah letörölte a vérpacákat az üvegről, majd visszament a polcokhoz - halott madarak… rossz ómen, jesszus. Mindenből annyi problémát csinálnak ezek a rinyagépek.

A hőség még az esti órákban is tartott, az emberek örültek, hogy legalább a nap nem tűz a fejükre. A sok fáradt munkába igyekvő, vagy abból épp hazatérő ember elárasztotta New York utcáit. A Cherry Shop dolgozói is készülődtek, a boltban elérkezett a zárás ideje. Lekapcsolták a rózsaszín neonfényeket, a kimerült, izzadt kollégák megindultak kifelé az állott levegőjű helyiségből. Aki tehetett kocsival ment haza, vagy épp jöttek érte. sokaknak maradt a tömegközlekedés.

-          Az ki van zárva, hogy ebben a melegben felszállok arra az izzadt, büdös, emberi halkonzervre. – morogta Sarah – marad a séta. Legalább nem leszek olyan dagadt, mint a többiek.  Úgyis ki kell váltanom a bogyóimat….

Szerencséjére a közeli patika még nyitva volt. Amint belépett hűvös szellő csapta meg az arcát.

 – Mmm… kellemesen hűs.

-          Jó estét, Sarah. Mi az, nálatok nincs légkondi?

A patikában dolgozó hölgy Abigail Harris, kedves, kissé törpe méretű hölgy volt, nagy ovális szemüveggel az arcán. Fekete haját mindig kontyban viselte, úgy nézett ki, mint egy kedves nagymama.

-          Jó is lenne, de nem olyan „gazdag” a cég. Annyira le van égve, hogy a főnök még a földre hullott aprókat is összeszedi.

-          Ez nem valami bíztató hír.  

-          Engem nem zavar a hőség, a tömeg, na az már igen. Ezt szeretném kiváltani- Sarah átnyújtott egy receptet – kifogytam

-          Két doboz Citapram… 30 mg?! Növelték az adagodat?

Sarah csak bólintott. Miután belepillantott a tárcájába és észrevette, nincs elég pénze.

-          Hova lett? Oh, bakker… Elfelejtettem. Odaadtam annak a majomnak… No, ebből lehet gáz lesz. Ha kiváltom kajára nem marad… De enélkül meg… Bízzuk a szerencsére, mint a Batmanben. Lássuk az érme mit hoz nekem. Ha fej kaja, ha írás gyógyszer. – Sarah felpöccintette az érmét, az pördült párat és nagyot koppanva a talajon ért földet – Írás. A bogyó nyert.  

-          Itt is van. Hát te mit csinálsz? – kérdezte Abigail

-          Csak a szerencsére bíztam egy fontos döntést. Nem lényeg… mennyi lesz?

-          31 dollár lesz, kedvesem. Ennyire rossz az állapotod?

-          Csak azért szedem, mert kell. Az a betegség, ami nem látszik a legveszélyesebb.

-          Beszélned kellene egy szakemberrel. Talán többet tudna segíteni, mint ezek a pirulák.

-          Higgye el, nem tudna… és nem akarok egy idegennel beszélni a gondjaimról. Azokkal megvívok én magam. További szép estét Abigail.   

Sarah kilépett a kellemes, hűvös épületből egyenesen bele a párás, melegbe.

-          Tyűűű… azért jobb volt odabent. – elővette a gyógyszeres flakont, kivett belőle kettő darab tablettát és lenyelte őket – beszéljek róla… haha, mintha olyan könnyű lenne. Azok a kényelmes fotelban ücsörgő dokik nem is figyelnek arra, amit mondasz. És mindig ugyanazt kérdezik… szánalmas. Maradok ennél.  

KÁR-KÁR!

-          Hess innen, te randa varjú! Ebből nem kapsz, ez az enyém! Menj és törj diót egy kocsi tetején.

A nagy, fekete madár azonban nem mozdult. Nézett és közben hangosan károgott. És megjelent még egy! Sarah lába felé indult, nagy csőrével piszkálni kezdte a bakancsot, persze ez csöppet sem tetszett a nőnek.

-          Te, te büdös! Ha le mered tojni a bakancsom, én olyat rúgok beléd, hogy Kínáig repülsz!!!

A lábbelit birizgáló varjú mérgesen rikácsolt egyet, majd elsuhant. A másik még mindig ott ácsorgott. Fekete, kerek szemeivel az eget pásztázta, közben hangosan károgott. Sarah megunta őt, és továbblépett. Meg sem állt hazáig.

-          Linwood Street. Itt is vagyunk… Megyek és veszek egy jó zuhanyt. Elég volt a mai napból! Ómenek, halott madarak, ördögök miegymás…. kész elmebaj, haha!

A dühös varjú, akit Sarah kis híján a föld másik részére rúgott, csak repült és repült, egészen egy lakóparkig. Ott kényelmesen elhelyezkedett egy kábelkötélen, és hangos károgásba kezdett. Ez persze sok ottlakót ébresztett fel álmából. Az egyik férfi dühösen hozzávágott egy nagy bakancsot:

-          Kotródj innen! Rikácsolj másutt, vagy megetetlek a macskámmal!

A varjúnak nem volt maradása, továbbment. Úgy tűnik, senki sem akarta hallani az énekét. Végül egy kis párkányra ért, ott azonban hirtelen mintha görcsöt kapott volna. Teste teljesen megmerevedett, csőréből már nem rikácsolás, hanem szívszorító üvöltés hallatszott. A madár holtan esett le a párkányról, szárnya pár percig még vergődött, aztán nem mozdult többé. A szoba, amelynek ablakáról a madár szörnyű kínhalált halt, nem más lakása volt, mint Ruka Muro-é. A férfi az ágyban ült és köhögött, nagyon csúnyán. Hosszú percekig tartott, mire a teste megnyugodott. Ruka a tenyerébe nézett, a látvány sokkolta őt. A tenyere ugyanis véres volt.