🌹BÍBOR LILIOMOK🌹
1. FEJEZET
SÖTÉTSÉG
Bár Ichiro látása még homályos volt, annyit sikerült kivennie, hogy megmentője egy nő. Nehézkesen felült, de mielőtt bármit is szólhatott volna a rejtélyes nő megelőzte:
-Ichiro Takahasi, 4-es labor? Szóval nem orvos vagy, hanem tudós?
-Kutató, pontosabban – bár még szédült, sikerült közelebb kúsznia a nőhöz. - Fordulj felém, kérlek. Szeretnék a megmentőm szemeibe nézni.
-Nos, legyen, de egy dolgot tudnod kell:
A nő megfordult és Ichiro hirtelen kezét a szája elé kapta, hogy elfojtsa sikolyát. A nő jobb szeme össze volt varrva. Mintha kitépték volna a szemgolyóját! És az összevarrott heges szem körül, vágások is voltak az arcán. Méghozzá nagyok!
-Ocsmány látvány, nem igaz? Hát igen, a szépség sajnos nem mindenkinek adatik meg, hehehe.
-A...annak azért nem nevezném, csak ijesztőnek. Bevallom a frász jött rám, d...de mégis mi történt veled?
-Az nem tartozik rád – felelt komoran a nő – a kérdés az, te mit keresel itt?!
Ichiro habozott egy ideig, nem mondhatta el az igazat, hiszen megígérte legjobb barátjának. - Akkor mi legyen, hazudjak? Vagy kockáztassak? –tanakodott magában – olyan sok halál történt… barátok, kollégák vesztek oda. – a gondolatok csak úgy kavarogtak a fejében, csak úgy, mint a gyomra is. De sikerült felállnia majd megindulnia lassan az ajtó felé, aztán hirtelen:
CSATT!
Egy fekete, szegecsekkel kirakott acélbakancs állta el az ajtóban az útját.
Hosszú, vékony kecses lábai voltak, izmos comb. Mintha egy fekete párduccal állt volna szemben. Egy párduc, aki nem ereszti el a prédáját.
-Nem maradhatok! Igazán hálás vagyok mindazért, amit értem tettél! – Ichiro belenyúlt nadrágja zsebébe és észrevette, hogy minden értéke ott van, köztük a kicsi pendrive is. Egyedül a mobilját nem találta, nem mintha hasznát vehette volna egy erdő kellős közepén. Gyorsan belenyúlt az ingzsebébe, ahol egy arany nyaklánc csillant meg. Visszatette, majd a pénztárcájából elővett 2000 jent.
-Engem nem érdekel a pénz! –morogta komoran a nő, miközben szemkendőjét visszahelyezte arcára – Életedet mentettem meg, de nem várok érte fizetséget! Magyarázatra várok!
-Csak eltévedtem.
-Ahaaa… Mondták már neked, hogy nagy az orrod?
-Igen, gyerekkoromban sokat csúfoltak ezzel. Meg a fülemmel is, de…
-Akkor talán nem kéne ennyit hazudnod, Pinokkió! AZ IGAZAT!!! Nem kérem még egyszer! Azt hiszed, ostoba vagyok, csak azért mert egy erdőben élek egy odvas viskóban?! Biztos azért üldözött téged három kutya és lőttek beléd, mert rosszkor voltál, rossz helyen!! – azzal a nő az asztalra csapott és előkapta revolverét – Ez a kedvenc fegyverem. 44-es és már csak 3 golyó maradt benne. Ha nem kezdesz el beszélni, az egyiket a fejedbe röpítem! És ne akard, hogy a szívem csücskét egy ostoba, makogó pasasra pazaroljam, aki-
-ELÉG!!! –Ichiro akkorát üvöltött, hogy a nő elejtette fegyverét – Nem bírom tovább! Elég volt!! Minden az én hibám! – a földre rogyott és fejét szorítva zokogni kezdett – és mindez egy kutatás miatt!
-Kutatás? Szóval felfedeztél valamit. Így már érthető miért üldöznek téged.
-Nem egészen. Nem az én kutatásom, hanem a laboratóriumé, ahol dolgozom, Tokióban. Én csak a számításokban vettem részt.
-És a többiek?
-Csak én maradtam. Mindenkit megöltek. Az a három fickó. Rendőrnek öltözve törtek be egyszer csak a semmiből. A szemem láttára ölték meg a legjobb barátomat!! Minél előbb Sibuja-ba kell érnem! A kutatásvezető professzor az egyetlen mentsváram! – leküzdve a remegést sikerült felülnie és elővette a pendrive-ot. – Ez itt. Ezen van minden, ha megtalálnak megölnek engem és téged is! Kérlek!
A nő komor arca hirtelen eltűnt, helyére enyhe aggodalom ült és talán egy pici együttérzés.
-Ezúttal nem hazudsz. Legyen, segítek neked. Segítek, hogy eljuss Sibuja-ba. De először is fejezd be a sírást, s töröld el a könnyeid! Ezek nem hozzák vissza a holtakat. Most pedig feküdj vissza, pihenned kell. Hajnalban indulunk.
-Hajnalban? Nincs annyi időm, mielőbb oda kell érnem!
-Bűzlesz a vértől! És ha nem akarod, hogy a medvék vagy a farkasok szagot fogjanak, akkor nem mész sehová! Mint mondtam, ez egy ERDŐ! És itt a természet az úr! Én csak be lettem fogadva. Ráadásul, így lőtt sebbel nem maradsz életben öt percnél tovább odakint. Ha a segítségemet akarod, vannak szabályok, amiket be kell tartanod, akár tetszik, akár nem.
-És ha követtek?!
-Akkor lesz számukra néhány meglepetésem.
Ichiro visszatette a pendrive-ot a zsebébe és visszaült az ágyra. De nem hagyta nyugodni, ki is ez az ismeretlen nőszemély, erőt vett magán és kérdezett:
-Hogy hívnak?
-Lillian. Lillian Crimson – a fal felé fordult, ahol egy hatalmas festmény volt felfüggesztve, egy bíbor liliomról.
-Lilium. Szép. Te festetted?
Lillian csak bólogatott. Egy pillanatra mintha szomorúság csillant volna meg egyetlen ép szemében, de csak egy pillanatra.
-Köszönöm- mondta Ichiro –Lehet, hogy a külsőd nem szép, de jó a szíved.
-Bennem nincs semmi szép. Sem kívül, sem belül!
A csendet, mely ezt a mondatot követte, baglyok vad huhogása törte meg. Közeledett az éjszaka és vele együtt a sötétség is. De nem a szokásos sötétség. Lillian kihajolt az ablakon és beleszagolt a levegőbe. Érzett valamit, valami rosszat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése