2. Fejezet
Festmény a szobában
Rukát
szörnyű érzés fogta el, ahogy haladt fel a lépcsőn. A levegő szinte megfagyott
körülötte és egyre erősebben érezte a festék és az ammónia szagot. Az első
emelet folyosóját hatalmas vörös, rojtos szőnyeg borította, Ruka-nak tetszett a
régimódi szőnyeg, leszámítva az azt beborító penészt és koszt. A szőnyeg
bizonyos részein fekete foltok voltak, közelebb hajolva nagyon fura, szúrós
szagot árasztottak.
- Ha
ezt én megemelem biztos megfulladok. Ki tudja hány éve takarítottak itt
utoljára. Vajon amiben ültem az is ilyen koszos volt? – tanakodott a férfi – a
fekete foltok a folyosó végére kezdtek elfogyni, helyette a falon jelentek meg
– talán beázott a fal? Olyan mintha… - Ruka közelebb hajolt a falhoz, orra kis
híján súrolta a pacát, de hirtelen elfordította a fejét- Jesszus, ez nagyon
büdös, olyan mintha vizelet és kutyaszőr keveréke lenne! Mi...miért szagolgatom
én ezt? – tovább haladt az első emelet utolsó szobáihoz, de mindkettő zárva
volt- Edward? Edward jól van? Kezdek kicsit aggódni!
Nem
maradt más hátra, Ruka-nak döntenie kellett. Vagy tovább halad a fagyos második
emeletre, vagy visszamegy a földszintre, hátha Edward azóta már visszatért.
Végül győzött a kíváncsiság, a férfi folytatta az utat fölfelé. A vörös szőnyeg
végig borította a lépcsőket is, de ahogy Ruka felért a második emeletre egy
pillanatra megfagyott benne a vér. A szőnyeg a folyosó feléig tartott és szinte
minden négyzetméterét fekete foltok borították. Ugyanaz, ami az alsóbb szintet,
de itt még erősebb volt a bűz. A falakon pedig lyukak tátongtak.
- Vagy
a ház régi, vagy itt valami nagyon fura dolog történt. Ezek a lyukak… hatalmasok.
És mi történt a szőnyeg másik felével? Valami vadállat tehette ezt… vagy vihar?
Nincs olyan állat, ami 2 méteres lyukat ütne a falban, de ez megmagyarázza a
vérfagyasztó hideget – Ruka elméjét csupán a magában való eszmecsere tartotta
épségben. Úgy érezte össze fog esni, vagy sokkot kap, a szag már marni kezdte
az orrüregét is. – na jó, elég volt
ebből, most azonnal visszafordulok-
- Gyere
közelebb…. Ne menj el. Olyan egyedül
vagyok…
Ruka
azonnal kővé dermedt. A suttogás a fülében olyan volt, mintha közvetlen
mellette lejátszottak volna egy régi, repedt vinyl lemezt. A szíve már a torkában dobogott, de Ruka nem
lefelé indult, hanem a hang felé. Hiába a félelem, valami erő vonzani kezdte a
tiltott ajtóhoz. A hang ugyanis a folyós utolsó szobájából jött. Pont onnan,
amelyikről Edward azt mondta, ne nyissa ki.
Ahogy haladt a szoba felé, a falakon egyre több vészjósló paca jelent
meg. Az erős festékszag itt már égető érzést váltott ki a férfiból. Érezte,
hogy mindjárt megfullad, kapkodta a levegőt, de nem állt meg. Lábai alatt
recsegtek a lemezek, mivel azt a részt már szőnyeg sem fedte. A padlón is
voltak bizarr lyukak és az első emeleti falhoz hasonló orrfacsaró vizeletszag.
- Ne...nem
érzem jól magam – Ruka megszédült, látása kezdett homályossá válni,
nekitámaszkodott a falnak, érezte, hogy valami ragacsos dologhoz ért. Gyorsan
elrántotta a tenyerét majd beletörölte a ruhájába – ez olyan mintha… - A fehér
ingen egy vörös folt rajzolódott ki – Ez nem lehet… VÉR?! E...el kell tűnnöm
innen ez már túl sok!
- Hova
mész? Gyere vissza. Csak rád vártam.
A
hangok megbabonázták a férfit, aki egyre közelebb ért az utolsó ajtóhoz a
második emeleten.
- Gyere…
gyere még közelebb.
Ruka
nem tudott ellenállni, mintha csak egy szirén csábította volna el a dalával. A
hang egyre közelebb és közelebb csalogatta a tiltott ajtóhoz. A kilincs hideg
volt és fekete, nyúlós folyadék borította.
Benyitott, az ajtó nem volt zárva. A szoba erős festékszagot árasztott,
a falat vörös tapéta fedte, ellenben a többi szobával ez nem volt olyan
elhanyagolt és a falakon nem voltak sem lyukak, sem szúrós szagú foltok. Mindössze egy tárgy volt bent, egy hatalmas
festőállvány, fehér lepedővel letakarva. Ahogy Ruka közelebb ment az
állványhoz, a hang elcsendesedett. Óvatosan
megragadta a lepedőt és lerántotta az állványról, azt ezt követő látvány
megbénította. Egy gyönyörű nőt ábrázoló festmény tárult a szemei elé.
- Már
csak egy korona hiányzik a fejéről és akár királynő is lehetne. Ez gyönyörű!
A
fiatalember nem bírta levenni tekintetét a festményről. A látvány jobban
megbabonázta, mint a rejtélyes szirénhangok. Óvatosan végig simította ujját a
festményen tündöklő nő arcán.
- Szinte
tökéletes szépség. És még a Mona Lisa titokzatos?! Vajon létező személyről
mintázták, vagy a festő ennyire kivételes fantáziával rendelkezett? Mikor
készülhetett? Talán ez is a reneszánsz egyik ékköve. Lehet, hogy az emberek nem
is tudnak róla? - a festék és a vásznat
beborító olaj frissnek tűnt, de a vászon régi volt és kicsit szakadt. – talán
Edward készítette? Ő lenne a felesége? Az nem lehet, ez a ruha nem ebbe a
korszakba tartozik. Vagy ellopta a festményt és elrejtette a világ elől?
Ruka
fejét egyre több kíváncsi gondolat töltötte meg és mindegyikre választ akart
találni. A csodálkozás heves pillanatában észre sem vette, hogy mögötte a
folyosón kialudtak a fények. Egy pukkanó hang billentette vissza a valóságba. A
lámpák a folyosón egymás után mind szétrobbantak. A törmelékek mind a falhoz
csapódtak, még az ablakok üvege is megrepedt.
A férfi hátrafordult, de nem látott semmi különöset. De nem is érdekelte
őt a kialudt fények, a festményen lévő nőt szerette volna tovább nézni,
elmerülni a szépségében. Ám amikor visszafordult az arcán már nem gyönyör,
hanem félelem lett úrrá.
- E…ez
mozog!
A nő
arca kezdett megnyúlni, mintha csak megolvadt volna a festék. Szemeiből vörös
folyadék kezdett folyni, egyre erősebben. A vásznon lévő alak egyre sötétebb
árnyalatot vett, végül a gyönyörű nő mintáját egy fekete, természetellenes folt
nyelte el, a szaga olyan volt, mint a szőnyegen lévő pacáknak - Ruka a lepedő
felé nyúlt, hogy lefedhesse és a kilincs felé kapott, de az festményen lévő
torz, fekete árny kinyúlt ragacsos kezeivel a vászonból és elkapta a férfi
fejét. A fekete, nyúlós anyag befedte az egész helyiséget és a lény sikoltani
kezdett:
- Cruciatus, passionem, dolorem!!!
A
sikolytól az emeleten lévő összes ablak kitört, Ruka pedig megbénult a
rémülettől. A falon lévő lyukak egyre nagyobbak lettek és néhány új is
keletkezett. A lény megragadta a férfi nyakát és szorítani kezdte.
- Sentire iram et dolorem!!!
Az árny
ezután fogta és egyetlen mozdulattal nekihajította Rukát a falnak, aki azonnal
elájult. Mozdulatlanul feküdt perceken át a dermesztő hideg folyosón és mikor
magához tért látta, hogy a festmény újra úgy néz ki, mint mikor belépett a
szobába. Ismét egy gyönyörű nőt ábrázolt, nyoma sem volt a fekete árnyak, ami
kis híján megölte őt, de ez volt Ruka legkisebb problémája. Iszonyúan fájt a
feje és szédült, ki akart jutni a házból. Egy pillanatra még arról is
megfeledkezett, hogy miért is jött fel az emeletre. Sikerült letántorognia a
lépcsőkön, még hátra sem nézet közben, csak ment a kijárat felé. A lépcső alján
a lába beakadt valamibe. Ruka előreesett, az esés közben bal karját csúnyán le
is horzsolta.
- Nem…
ezt már tényleg nem bírom! Ez csak egy rossz álom! Mi...mi ez az egész?!
A férfit
teljesen eluralta a pánik, kirohant a vendégszobába:
- Edward!!!
EDWARD, itt van? El kell tűnnünk innen,
ez a ház…
A távolban Ruka egy emberi alakot látott meg. Biztos volt benne, hogy Edward az,
ezért elindult felé. Hirtelen a szája elé kapta a kezét:
- E…Edward?
Uramisten…. - a földön egy test hevert mozdulatlanul. Edward teste. De nem ez
volt a legdurvább, hanem hogy a test már rothadt! A szemei ki voltak vájva,
arcát és nyakát száradt vér fedte, ujjai le voltak szaggatva. A test pedig
bűzlött, mint a rothadó hús. Ruka nehezen tudta megállni hányás nélkül a
látványt. Nem bírta ép ésszel felfogni a történteket. - alig egy óra telt el,
hogyan lehet máris ilyen állapotban?!
- Mondtam… mondtam, hogy ne menj abba
a szobába, ostoba fiú!
- Ááááh!!!
Ruka
hátraesett. Becsukta a szemeit és sikoltott, ahogy a torkán kifért. És mikor
újra kinyitotta őket, minden fényes, fehér és homályos volt körülötte. Egy
kórházban feküdt, körülötte nővérekkel, orvosokkal. Látta a karjába helyezett
infúziót és a sérüléseit elfedő kötéseket. Hirtelen felordított, a hatalmas
zajra a teremben lévő összes nővér odacsörtetett hozzá. A férfi teljesen
összezavarodva feküdt. Nem tudta eldönteni mi a valóság.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése